Nemzetiszocialistak
Nemzetiszocialistak
Filmek a Harry Potter és a főnix rendjéből!!

Új előzetes:(feltötöltés alatt)

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-05-21
 
Ki hal meg a Harry Potter utolsó részében
Lezárt szavazások
 
Egyszerű

                                                             

Most a TŰZ SERLEGÉRŐL KELL beszélni!

Tartalom


 

E negyedik részben az immár 14 éves Harry (Daniel Radcliffe) az eddigieknél is nehezebb próbatételekkel kénytelen szembenézni. Akaratán kívül, és nála idősebb, tapasztaltabb diákokkal együtt kell részt vennie a nemzetközi Trimágus Tusán, amelyre megmagyarázhatatlan módon egy ismeretlen nevezte be. Ám az iskolai verseny veszélyei elhalványulnak az immár bizonyossá váló tény mellett: Voldemort, a Sötét Nagyúr (Ralph Fiennes) ismét színre lépett, és nemcsak hatalmát nyerte vissza, hanem emberi alakját is!


INFÓ

Harry Potter életének legnehezebb és legveszélyesebb korszakába lép, amikor negyedszer indul el a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, hogy tanulmányait folytassa a J. K. Rowling bestseller-sorozatának negyedik kötete alapján készült filmben.
"Ez az epizód jelentette talán a legnagyobb kihívást - jegyzi meg David Heyman, a Harry Potter-filmek producere. - Olyan rendezőre volt szükségünk, aki le tud vezényelni egy sötét hangulatú és izgalmas thrillert, irányítani tudja a vérpezsdítő akciójeleneteket, ugyanakkor eléggé empatikus és érzékeny is tud lenni a tizenévesek szorongásokkal teli világa iránt. Ha az ember olyan, különböző műfajú filmekre gondol, mint a Fedőneve: Donnie Brasco vagy a Négy esküvő és egy temetés, rögtön világossá válik, hogy kevés olyan hozzáértő és tehetséges rendező dolgozik a szakmában, mint Mike Newell.”
"Számomra ez a történet lényegében thriller - magyarázza Newell. - Gyönyörű jelenetek vannak benne, a Trimágus Tusa izgalmaitól kezdve a karácsonyi bál humoráig és szívfájdalmáig, a történet veleje azonban mégis a thriller.”
A közelgő veszedelmek előjeleként Harry lidérces álmot lát, majd Voldemort követői, a Halálfalók felküldik az égre a gonosz varázsló Sötét Jegyét, tizenhárom évvel Voldemort eltűnése óta első alkalommal hirdetve, hogy vezérük visszatérni készül. Albus Dumbledore, Roxfort tiszteletre méltó igazgatója sem tudja biztosan, mit jövendölnek a titokzatos események. Felveszi a kapcsolatot Európa másik két nagyhírű mágusiskolájával, és bejelenti, hogy abban az évben a Roxfort lesz a Trimágus Tusa házigazdája. A verseny idején a két másik iskola tanárai és diákjai is a Roxfortban élnek az egész tanéven keresztül.

"Dumbledore igyekszik felkészíteni a varázslóközösséget a közelgő nehéz időkre - jegyzi meg Heyman. - Az igazgató gesztusa a film egy másik alapvető témáját is hangsúlyozza: hogyan tanulhatunk meg együtt élni olyan emberekkel, akik mások, mint mi. Ha a jó oldalon állnak, akkor mit sem számít a származásuk.”
A Trimágus Tusa életveszélyes kockázatai miatt elrendelik, hogy a tizenhetedik életévüket be nem töltött diákok nem vehetnek részt a megmérettetésen. A határozat kizárja Harryt és barátait a versenyből. Ám amikor a mágikus Tűz Serlege kiválaszt egy-egy bajnokot a három mágusiskola növendékei közül, mindenki megdöbbenésére Harry is megjelöli. A döntés végleges, a fiúnak részt kell vennie a nehéz küzdelemben.

"Azt szeretem legjobban Harry figurájában, hogy nem hős a szó hagyományos értelmében, tehát nem bátor, mindent legyőző Superman - mondja Daniel Radcliffe, aki Newell tanácsára egyebek között az Észak-északnyugat című filmet nézte meg a forgatások előkészítési szakaszában. - Harry sebezhető. Rémületben él. Annak ellenére, hogy rövid élete során annyi barátján segített, az az érzésem, tulajdonképpen mindig is arra vágyott, hogy múltját maga mögött hagyja, a hősi életformával együtt. Nem elég, hogy mindenki bírálja a váratlan esemény kapcsán, az a kérdés is nyomasztja, hogy ha egyszer nem ő volt az, aki behelyezte a nevét a Tűz Serlegébe, akkor vajon kicsoda?”
Amikor Harry szeretett mentorához fordul tanácsért és védelemért, meglepetéssel veszi tudomásul, hogy Dumbledore sem tudja megfejteni a titkot. "Harry világa alapjaiban inog meg - magyarázza Radcliffe. -A fiú először látja Dumbledore-t lankadó erejű öregemberként, és ez nyugtalanítja. Valaki behatolt a Roxfort területére, és most Harry életére tör, de Dumbledore-nak fogalma sincs, mi vagy ki lehet az, honnan érkezett, és hogyan lehetne megfékezni.”

                                                                                                            

Harry Potter és barátai, Hermione és Ron már negyedéves tanulója a roxforti Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolának. Ebben a tanévben különösen két esemény tartja izgalomban a diákokat: melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát, és ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Ez utóbbi során a tanév időtartama alatt a világ három boszorkány- és varázslóképző tanintézetének, a Tűz Serlege által kiválasztott három bajnoka mérkőzik meg egymással. Az elvégzendő feladatok próbára teszik a versenyzők varázserejét, szellemi képességét, és azt is megmutatják, hogy megtudják-e őrizni lélekjelenlétüket veszélyes helyzetekben. A roxforti diákok lelkesen készülődnek az eseményre, nemcsak azért, mert az ő iskolájuk vállalja a házigazda szerepét, hanem, mert intézményük kiválasztott bajnoka Harry lesz. A különleges képességű, varázslótehetséggel megáldott fiúnak azonban nemcsak rátermettségét kell bizonyítania, de a veszélyes próbák közepette, a varázslóközösség legnagyobb ellenségével, az ismét színre lépő fekete mágussal, Voldemorttal is újból meg kell küzdenie...

   -

Amikor Harry Potter (Daniel Radcliffe) nevét dobja ki a Tűz Serlege, ő lesz a három varázslóiskola közötti Trimágus Tusán résztvevő négy bajnok egyike. A különös csak az, hogy Harry nem is dobta be nevét a Serlegbe - nem is tudta volna, mert még nem töltötte be a nevezéshez szükséges 17. életévet.

Most már azonban nincs visszaút: Harrynek meg kell küzdenie a magyar mennydörgő sárkánnyal, a kegyetlen vízi sellőkkel és a bűbájos útvesztővel. Csakhogy vár rá még a legnagyobb próba, ami Tudodki személyében érkezik.

                                                                                                                                                                                                               


 

                    

 

 
Zene
 
humor

Tartalom:

Hermione:Malfoy,nem tudod,hogyan lehet egy hülyét kiváncsivá tenni?    

 Malfoy:Nem,hogyan?     

 H.:Majd elmondom... holnap    

 Harry és Malfoy veszekednek: 

 Malfoy:-Harry,te hülye vagy!  

 Harry:Tudod ki a hülye!

Mit kapunk,ha fizetünk egy knútot Crak gondolataiért?

-Visszajárót.

Miért Dobby a legokosabb szereplő?

-Mert mindig töri a fejét.

Piton:Ki tudja megmondani,hogy mi az ellenmérgek legfőbb alaoanyaga?

Harry:A tanárúr.

Hermione: -Lehet az Uránusz állásából jósolni?

Trelawney:-Ne kérdezzen hülyéket!

-Kit kérdezzek,ha nem a tanárnőt?

Harry:Ha ezt igy fojtatod Malfoy,rád szegezem a pálcám!

Malfoy:Nem hinnémazt, nincs nálad szög és kalapács.

Harry:Bellatrix Lestrange tényleg a rokonod?

Sirius:Igen,de csak a szüleim ágán!

 
Milyen a Honlap??
Milyen ahonlapom??

Elégtelen
Közepes
király
ZSÍR
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre